A párom az extrém sportok rajongója. Imádja őket, reggeltől estig nézné a televízióban az ezzel kapcsolatos műsorokat, továbbá ő maga is szívesen kipróbálja az ilyesmit.
Engem meg persze a frász kerülget ilyenkor, rettegek tőle, hogy kitöri egyszer a kezét, lábát, nyakát.
Én nyugodtabb fajta vagyok, nem is véletlen, hogy kézzel készített lakberendezési termékek készítése volt mindig is a hobbim, ami egy ideje vállalkozássá vált.
Jól is haladtam vele, de egy szinten megrekedtem. Nem tudtam magamtól több vásárlót hozni, ami elszomorított, és folyamatos aggodalmat generált bennem az eladásokat illetően.
Egyik nap erről keseregve kaptam készhez a megoldást: a Keresőben Első weblapját.
“Prémium minőségű keresőoptimalizálás csakis Neked a saját témádban!” – ez a Keresőben Első jelmondata
Remekül hangzik ez az ígéret, ám szerettem volna jobban utánajárni a dolognak. A barátnőm volt az első, akitől személyesen hallhattam a Keresőben Elsőről csapatáról. Ő mesélte, hogy a férjével közös vállalkozásuk marketingjét már több, mint egy éve ez a cég végzi, és hihetetlen eredményeket értek el.
Mióta zajlik a közös munka, folyamatosan egyre több és több vásárló keresi meg őket annak ellenére is, hogy nem emelnek folyamatosan a marketingre szánt keretünkön. Mi a titok? Hát a keresőoptimalizálás!
Eleinte nem tudtam, mi fán terem ez a szolgáltatás, úgyhogy fogtam magam, és szétnéztem a weblapjukon.
Egy jó weboldal nélkülözhetetlen
A Prémium minőségű keresőoptimalizálás csakis Neked a saját témádban! – cikket olvasva teljesen világossá vált, hogy miért is annyira fontos a megfelelő online jelenlét.
Azt már eddig is tudtam, hogy manapság, aki nem elérhető online, az nem is létezik a vásárlók szemében, azonban nem hittem, hogy ennyire összetett a dolog.
A legtöbb ember a Google-ben keresi a problémáira a megoldást, így a hozzánk érkező vásárlók számában óriási befolyása van annak, hogy hanyadik helyen jelenik meg a weblapunk a találati listában.
A keresőoptimalizálás lényege nagyon egyszerűen az, hogy egy megfelelően felépített oldal és különféle eszközök segítségével elérjék, hogy a Google hasznosnak tartsa a weblapunkat, és emiatt nagy szeretettel ajánlja az interneten kutakodó embereknek.
Ez egy rendkívül összetett folyamat, melyhez komoly csapatmunka és tervezés szükséges: ezt a terhet veszi le a vállunkról a Keresőben Első csapata.
Náluk megtalálhatók kiváló informatikusok, akik elkészítik a weboldalainkat, fantasztikus grafikusok, akik szemet gyönyörködtető alkotássá varázsolják a cég website-ját, továbbá profi szövegírók, akik hasznos és érdekes tartalmakkal töltik fel az online felületünket.
Ahhoz, hogy a Google találati listáján első helyre kerüljünk, szükségünk lesz a SEO szempontok szerint optimalizált weblap mellett kulcsszókutatásra, konkurenciaelemzésre, továbbá a linképítést sem kerülhetjük el.
Örülök, hogy rájuk találtam, ugyanis ezek olyan dolgok, melyekhez, még ha értenék se tudnék érdemben mit kezdeni, hiszen óriási munkát jelent ennek a folyamatnak a kivitelezése.
Már alig várom, hogy tolongjanak a vevők!
Miután elolvastam a Keresőben Első weblapját, nem volt kérdés számomra, hogy a segítségüket fogom kérni a vállalkozásom fellendítésében.
Már alig várom, hogy tolongjanak a vevők, úgy, ahogyan azt a barátnőméknél is teszik. Remélem, hogy alig fogom győzni készíteni a szebbnél szebb termékeket. Végre nem fog fájni a fejem az eladások miatt!
Ha ez megvalósul, akkor már csak egyetlen dolog kell majd ahhoz, hogy semmin ne aggódjak az életben: az, hogy a férjem elfelejtse az extrém sportokat!