Hárman álltunk ki a pálya szélére márciusban, és néztük a felső kanyart. A tél alatt benőtte a fű, a rézsű pereme megcsúszott, és látszott, hogy a nyitásig ebből nem lesz semmi. Az egyik társam, aki tizenöt éve építi ezeket a szakaszokat, csak annyit mondott, hogy kézzel ezt már nem fogjuk megcsinálni.

Elkezdtünk számolni. A pálya körüli sáv nagyjából négy futballpályányi, és ha ezt évente hatszor le kell vágni, akkor az sok szombat. Eddig két kézi géppel dolgoztunk, és mindig ugyanaz lett a vége: az utolsó órákban már mindenki sietett, a széleket pedig otthagytuk. Aki egyszer csinált pályakarbantartást, az tudja, hogy pont ezek a szélek szoktak balesetet okozni, mert ott takarja el a fű a talaj hibáit. Tavaly nyáron egy vendégünk emiatt bukott a második szakaszon, és bár nem lett komoly baja, mindannyian tudtuk, hogy ez a mi hibánk volt.

Aznap dőlt el, hogy gépet keresünk, és onnantól kezdve a beszélgetés nagyon gyakorlativá vált.

Amit a pálya szélén beszéltünk meg

„Ha veszünk egyet, ide hogy jön el?” Ez volt az első kérdés, és a harmadik társunk rögtön elő is vette a telefonját, hogy megnézzük a Péter Láncfűrész oldalát. A társam, aki gépészként dolgozik, mindjárt hozzátette, hogy ekkora tömeget nem lehet csak úgy felpakolni egy kisebb utánfutóra, és a rámpázás önmagában is kockázat. Aki már látott lecsúszni egy nehéz gépet a rámpáról, az nem is akar még egyszer. Nálunk a szerszámos konténer mozgatásánál is mindig ketten állunk a rámpa mellé, mert egy elszabadult darab pillanatok alatt viszi el a lábadat.

Közben a telefonnál ülő társunk azt hajtogatta, hogy az ilyen gépet mindenki házhoz viszi, csak azt nem tudtuk, mennyiért, és pont ez volt az a tétel, amit hónapok óta nem mertünk kimondani.

Ami a szállítás körül eldőlt

Ott derült ki, hogy a fűnyíró traktor szállítása náluk pontosan ki van írva, nem alkudozás kérdése. Az ország egész területére nagyon kedvező a szállítás, és aki akarja, személyesen is átveheti a gépet. Számunkra ez azért volt megnyugtató, mert végre egy tétel volt a listán, amit nem kellett becsülni.

A rendelés menete is világos volt: először egyeztetés a szállítási időpontról, aztán díjbekérő számla, majd az ötven százalék előleg átutalása után indul a beszerzés, a beüzemelés és a kiszállítás. A beüzemelést jelenleg díjmentesen végzik, ami egy ekkora gépnél nem apróság. Nekünk pont ez hiányzott korábban a használt gépek világából, ahol az ember hazavisz valamit, aztán maga találgat. A fűnyíró traktor szállítása és az üzembe helyezés így egyetlen folyamat lett, nem pedig két külön probléma.

A fűnyíró traktor szállítása körüli beszélgetés végül tíz perc alatt lezajlott, és utána a többi kérdés is egyszerűbb lett. Amikor tudod, mennyi a keret, akkor a gépről tudsz beszélgetni, nem a bizonytalanságról. Nálunk a pályaépítésnél is ez a rend: előbb a költségek, utána az álmodozás, mert fordítva mindig ott áll meg a projekt, ahol a legtöbb munka lenne még hátra.

Ami azóta változott a pályán

Az első nyírás után a felső kanyar újra átlátható lett, és a rézsű pereme is látszik, ahol korábban a fű takarta. Az egyik állandó vendégünk mindjárt szóvá is tette, hogy végre látni, hol ér véget a talaj és hol kezdődik a gaz. A szakaszokat azóta hetente végigmegyünk, és a széleket sem hagyjuk ki, mert már nem kerül két teljes szombatba. Egy sportpályánál ez nem kényelmi kérdés: aki ötven kilométeres tempóval jön be egy kanyarba, annak látnia kell, hol ér véget a nyomvonal.

A pénz és a szállítás körüli félelmek utólag nevetségesnek tűnnek, pedig fél évig ezek tartottak vissza minket. A Péter Láncfűrész oldalán legalább nem kellett kitalálni a számokat, és nekem ez az egész döntést könnyebbé tette.