Sportos családból származom, ahol mindenki életének fontos eleme a mozgás. Nem mindenki űz ugyan extrém sportokat, de abban egyetértünk, hogy a testmozgás elengedhetetlen az egészséges életmódhoz. Azt figyeltem meg, hogy mind a hobbiból sportoló emberek, mind a profi sportolók esetében gyakori jelenség az, hogy nem tudnak/ nem akarnak lazítani, pihenni.
Erre nagyon jó példa a nagynénim esete. Egyik alkalommal éppen egy közös családi kirándulást szerveztünk. Örültünk, hogy sikerült találni egy olyan napot, amikor mindenki ráért. Nem számítottunk azonban arra, hogy időközben a nagynénim balesetet szenved és eltöri a lábát. Az első ijedtség után megtudtuk, hogy szerencsére nem szerzett komolyabb sérüléseket, viszont a lába hat hétig gipszben lesz. Így természetesen a családi kiránduláson sem tudott részt venni. Nagyon megsajnáltam, és felajánlottam neki, hogy azt a napot inkább vele fogom tölteni.
Szerettem volna vinni neki egy kis ajándékot. Tudtam, hogy kedvenc illata a levendula, és emellett utánanéztem, hogy mennyi jótékony, többek között nyugtató hatása is van ennek az illatnak. Eleinte gyertyákat kerestem, de közben rátaláltam a Pipere Porta weboldalára, ahol házi készítésű kozmetikumokhoz vásárolhatunk alapanyagokat, többek között gyertyákhoz is. Illóolajokat is találtam a honlapon, szerencsére volt köztük levendulás. Innen jutott eszembe az ötlet, hogy miért ne készíthetnénk el a saját gyertyánkat ahelyett, hogy vásárolnék egyet? Ez nagyszerű programötletnek tűnt, az idő is gyorsabban eltelhet vele, közben pedig kézműveskedhetünk, beszélgethetünk.
Elkezdtem nézelődni a honlapon, alapanyagokat keresve. Az illóolajok számos fajtáját láttam, melyek nem csak gyertyákba, hanem diffúzorokba, sőt némelyek kozmetikai termékekbe is használhatók. Ez utóbbiak esetében külön jelölték, hogy ezek 100%-os tisztaságú gázkromatográffal is vizsgált, természetes illóolajok. Így tehát semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy biztonságos a használatuk.
Az illóolajok mellett a gyertyakészítés más alapanyagait is megtaláltam (viaszokat, kanócokat, tégelyeket, sőt még színezőket, glittereket is a díszítéshez), így könnyűnek tűnt egy helyen beszerezni mindent, amire szükségünk lehetett. A szállítási és fizetési módokról is megfelelően tájékoztattak, és még azt is megfigyeltem, hogy az online rendelés mellett van lehetőség személyes átvételre és vásárlásra Budapesten.
Felfedeztem, hogy a honlapon számos termék elkészítéséhez tartoznak blog bejegyzések és oktatóvideók. Ezekben segítséget kaphatunk az egyes termékek elkészítési folyamatához. Vannak amelyek a szappankészítésről szólnak, mások pedig fürdőbomba, fürdősó, krém, vagy testápoló tömb előállításáról. A blog cikkek is gyakran tartalmaznak képeket, ami nagyon hasznos lehet, különösképpen kezdők esetében. Hasznos tanácsokat olvashatunk azzal kapcsolatban is, hogy melyik anyagot és eszközt mire és hogyan ajánlott használni.
Sokat segített például, hogy a “Színes, de mivel?” című bejegyzésben részletesen leírták, melyik színező mire való. A megvásárolható termékek között is egyértelműen jelezték, hogy mi az, ami a gyertyakészítéshez, és mi az, ami a szappan, vagy egyéb kozmetikai termék gyártásához tartozik.
Az alapanyagokon kívül megvásárolhatók itt különböző edények, tégelyek, csomagoló anyagok is. Az akciós termékeket is megtekinthetjük egy külön fül alatt, mely az “Akciók” névre hallgat.
Amikor felvetettem a gyertyakészítés ötletét nagynénimnek, először nem volt túl lelkes. Később azonban nagyon megtetszett neki a kézzel készített kozmetikumok világa, és igazi szenvedélyévé vált. A lába régen meggyógyult azóta, de már nem csak gyertyákat alkot, hanem szinte minden otthon használatos kozmetikai termékét maga készíti el. A sportolás mellett a kézműveskedés és a pihenés is fontos része lett számára a kikapcsolódásnak.