Egészséges életmód, környezetbarát attitűd
Sportolóként mindig is nagyon fontos volt a számomra az egészséges életmód és a környezettudatosság. Mivel versenyszerűen úszom, ezért nagyon fontos, hogy minden körülmények között a legjobb formámat tudjam hozni. Minden nap egy kemény edzéssel kezdek, amihez nagyon korán kelek – az első napsugarak már a medenceparton szoktak köszönteni. Állandó adrenalin és kihívás az életem, bár én így élvezem a mindennapjaimat, különben nem választottam volna magamnak ezt a hivatást. Mégis, meg kell hagyni, hogy ha valaki ezt profi szinten űzi, akkor a mindennapok részévé válik a kemény munka és a fegyelem. Ráadásul a versenyekre való felkészülés nemcsak fizikálisan, de mentálisan is megterheli a szervezetet. Ezért a mentális regenerálódásra is nagy fókuszt kell helyezni.
Én a legjobban a természetben kapcsolódik ki és töltődök fel, ezért ha tehetem, gyakran kijárok a szabadba, nagyokat sétálok, túrázom. Ilyenkor van lehetőségem rendszerezni a gondolataimat egy kicsit, fejben is felkészülni a következő megmérettetésre. Talán az egészséges életmódból, talán a természetközeliség szeretetéből fakad, de igyekszem én is a hétköznapjaimat a lehető legkörnyezetbarátabban élni. Egyre kevesebb műanyagot használok például, lelkesen veszek részt minden évben a föld órája mozgalomban. És alapvetően nagyon figyelek az elektromos áram fogyasztásomra is. Nemrég egy erdei séta alkalmával jött azonban az ötlet, hogy talán ideje lenne ebben is a következő szintre lépni.
Térj át egy zöldebb energiafelhasználásra – válts napelemre!
Most legújabban a napelemek telepítésének a gondolata kezdett el foglalkoztatni. Hiszen ha belegondoltok, azt az energiát, amit most egy központ biztosít a részemre hálózati áramként, magam is meg tudnám termelni magamnak. Ráadásul sokkal zöldebb, környezetbarátabb módon. Ezért elkezdtem utána nézni, milyen segítséget találok a napelem kulcsszóra keresve az interneten, és meglepően sok jó találat érkezett a keresésemre. Ezek közül is a leghasznosabb talán a sporoljnapelemmel.hu oldalon található infók voltak a számomra. Én ugyanis úszó vagyok, nem közgazdász, nem is villanyszerelő, így a napelemes témában teljesen laikus. Mégis, az oldalon olyan közérthetően volt összegyűjtve minden hasznos információ, hogy én is viszonylag rövid időn belül képet kaptam a rám nézve legfontosabb tudnivalókról.
Ami most már mindenképpen biztos, hogy a napelem telepítéséhez szükség lesz egy előzetes konzultációra. Az online nyomtatványt szépen ki is töltöttem, hogy kapjak egy hozzávetőleges árajánlatot. A napelembe történő befektetés ugyanis hosszútávú buli, tíz évnél hamarabb ritkán fog megtérülni a befektetett pénz. Ezt követően azonban már el lehet érni egy olyan pontra, hogy a saját magadnak termelt árammal a havi villanyszámládat spórolod meg, ráadásul környezetbarát módon. Persze mindenekelőtt szeretném látni, kb mekkora tőke lenne szükséges mindehhez, ezért is töltöttem ki az online felületen az árajánlat bekérőt. Ehhez meg kellett adnom az éves energiafogyasztásomat (én a pontosság kedvéért ezt kiszámoltam kilowatt per órában), a házam címét, illetve a kapcsolattartási adataimat.
Nagyon izgalmas most a helyzet, hiszen gyakorlatilag bármelyik pillanatban megcsörrenhet a telefonom, hogy egy szakemberrel egyeztethessek a napelemekkel kapcsolatban. A rövid telefonos konzultációt követően pedig helyszíni szemlére is sor kerül majd, ami alapján már egy jóval pontosabb képem lesz a beruházás nagyságáról és a telepítés menetéről. Izgatottan várom a beszélgetést, és remélem, hogy mielőbb tájékoztathatlak róla benneteket! Addig is elköszönök, hiszen vár a medence és egy újabb versenyre való felkészülés.